2017. február 14., kedd

A Naprendszer-projekt


Valószínűleg ma már kevesen gondolnák rólam, hogy eredetileg csillagásznak készültem, pedig nagyon lelkes voltam a dolog iránt olyan hat- és tízéves korom között. :-) Kívülről fújtam az Ég és Föld, a Képes csillagvilág és a Kis képes csillagászat c. könyveket, biztos voltam abban, hogy eljön az az idő, amikor majd felfedezek egy eddig ismeretlen kisbolygót, és egyszer megtudom majd, milyen a Holdról nézni a Földet - most már viszont azzal is megelégszem, ha a Hold néz engem... időközben ugyanis kiderült, hogy a matekot inkább messziről szeretem tisztelni, a szemem sem éppen a sasé, repülni meg aztán annyira utálok, hogy azt nehéz szavakba önteni... ezekkel a tulajdonságokkal nehéz szuper csillagász- vagy űrkutató karriert befutni, na. :-)

De azért az érdeklődés persze nagyon is megmaradt. A mai napig szeretem olvasgatni az új cikkeket csillagászat témában, van szuper távcsövünk, amivel nyáron lelkesen böngésszük a Hold arcait, és a csillaghullások idején is mindig kiköltözöm a kertbe néhány pokróccal együtt. És már évek óta tervezem, hogy egyszer készítünk egy Naprendszer-modellt - persze nem méretarányosat vagy bármiben is stimmelőt, egyszerűen csak a saját örömünkre. De mindezidáig mindig nagyon nehéz feladatnak képzeltem a dolgot, valami olyasminek, amit az ember hetekig készít, és még utána sem elégedett vele... és mint annyiszor, most is rájöttem, hogy igazából csak neki kell kezdeni, mert amíg vacillál rajta az ember, addig biztos nem történik semmi, de ha hozzálát, akkor egyszer csak elkészül. És ez most is így lett :-)

Az egész azzal indult, hogy találtam olyan helyet, ahol sokféle méretű hungarocellgolyót árultak - meg is vettem a szükséges mennyiséget. 





Ezt a képet csak mintának teszem ide, a bolygók méreteinek alapos átnézése után ugyanis szükség volt egy kis módosításra, ami egyetlen bolygót érintett: a Neptunusz gömbjét lecseréltem egy pontosan ugyanakkorára, mint amekkora az Uránusz. Ugyan a Neptunusz kisebb, a különbség annyira kicsi (az egyenlítői átmérők 51 118 km vs. 49 528 km), hogy ez egy ilyen házilagos modellen nem igazán jeleníthető meg. :-)
A többi bolygó is persze csak viszonylagosan és naaaagy jóindulattal mondható arányosnak... csak egy példát mondok: a valóságban a Nap 110-szer nagyobb a Földnél, de egy ilyen méretarányos modell megvalósítása kicsivel nagyobb munka, ezért kérem szépen, senki ne keressen pontos viszonylatokat a mi sufnituning-Naprendszerünkben :-)

Következhetett egy kikerülhetetlen és nem igazán szórakoztató munkafázis: az alapozás. A gömbök felületét lekentünk alapozó akrilfestékkel - ez egyrészt csökkenti a hungarocell egyenetlenségeit, másrészt enélkül nem is lehetne egy rétegben színre festeni később (a hungarocell felületén még az akrilfesték sem tud tökéletesen fedni alapozás nélkül).

Szerencsére ezzel nem volt sok dolgom, a gömböket hurkapálcára szúrtam, a Kisebbik pedig egy szivacsdarabkára kent alapozófestékkel bepacsmagolta mindet:





Az egyelőre még teljesen fehér komplett Naprendszerünket egy narancsba szúrogattuk száradni. 





Száradás után pedig következhetett  legjobb része a dolognak: a színekre festés. Őszintén szólva ennek minden pillanatát élveztem, csodás dolog volt :-) 

Elsőként persze a Nap készült el:





Aztán a Jupiter:






Uránusz:





Neptunusz:






Szaturnusz - ennek a gyűrűjét kartonból vágtam ki, megfestettem és ráhúztam a gömbre:





Vénusz:





A mi szépséges kis Földünk:





Mars:





És végül a kis Merkúr:





A bolygók színeinél az Univerzum c. könyvre támaszkodtam - ezt a hatalmas (512 oldal) művet mindenkinek szívből ajánlom, akit érdekelnek a világűrrel kapcsolatos érdekességek, telis-tele van csodás képekkel és szerintem lenyűgöző, tényleg.


Amíg a bolygók száradtak, kikészítettem egy nagy, erős kartondobozt:





A kihajló részeket visszahajtottam egyenesre (azaz mintha a belső oldallapok folytatásai lettek volna), és körbecelluxoztam, hogy a doboz belseje kétszer olyan mély legyen. 
Ezután ragasztót kentem a dobozba, és fekete krepp-papírral beragasztottam a teljes belsejét. 





Kívülről is leragasztottam a dobozt egyszerű szürke papírral.





Összeállítottam a bolygórendszert: a bolygók oldalába kisebb-nagyobb hurkapálcadarabokat szúrtam, és a pálcák másik végét a Napba nyomtam. A pálcák hosszát az határozta meg, hogy a bolygók mekkora távolságra vannak a Naptól - persze ezt sem tökéletesen pontos arányokkal, inkább csak jelezve a távolságsorrendet.

A Nap tetejébe is szúrtam egy hosszú pálcát, ez lett később az egész rendszer egyik rögzítője:





A hurkapálcákat feketére festettem, és még egy másik darabot is, amit a Nap aljába szúrtam száradás után.





Kerestem egy elemes LED-égősort (20 db-osat):





A doboz hátsó falára kívülről fúrtam 20 lyukat, és belenyomtam az égőket. Az égősor elemes részét és a zsinórt celluxszal rögzítettem.

Már csak a végső összeállítás volt hátra: rövidebb fekete hurkapálcát a Nap aljába szúrtam, majd kihúztam, és a pálcát a doboz aljába szúrtam. A Nap felső részéből kihúztam a hosszú pálcát. A Napot (a bolygókkal együtt, persze) ráillesztettem a rövid pálcára.
A doboz tetején fúrtam egy lyukat, ezen átvezettem a hosszú pálcát, és a Nap tetejébe illesztettem. Így az egész rendszer tökéletesen rögzült, mégis forgatható lett - ehhez csak a doboz tetején kiálló pálcavéget kell megpörgetni.

Ezen a képen ez jól látszik:






És ezzel el is készült a Naprendszer forgatható modellje. Nagyon stabil lett - ez még fokozható, ha a hurkapálcákat be is ragasztjuk a hungarocellgolyókba fúrt lyukakba, és igazán látványos, amikor a rendszer mozgásban van :-)

Még egy apróságot változtattam, amiről nincs részletes kép: a doboz aljára (ott, ahol támaszkodik a rövidebb tartópálca) csillag alakban több széles celluxcsíkot ragasztottam, így nem csúszik ki a pálca akkor sem, ha hozzuk-visszük a dobozt.

És akkor a képek:


























Sőt, még így is megnézhető :-)


video






2017. február 11., szombat

Tavaszi dekoráció egy régi colstokból


Kiskoromban nagyon szerettem nézni, amikor apukám barkácsolt valamit. Vagy nem néztem, csak a hatalmas, kék szerszámosládában kotorásztam, ami egészen hihetetlenül izgalmas világ volt nekem - az iskolában a technikaórákon aztán nem kevés dicséretet zsebeltem be, mert kívülről fújtam a fogók típusait, a falfúrás folyamatát és még egy csomó mindent, ami rámragadt a kék szerszámosláda és apu mellett. 
A ládában volt viszont egy tárgy, ami különlegesen kedves volt nekem: a régi, kopott fa colstok - azaz összecsukható mérőléc -, amiből a hosszabb barkácsolások alatt különféle alakzatokat és állatfigurákat hajtogattam. Ez a colstok és a régi, barkácsolós délutánok úgy összenőttek a szívemben, hogy később, amikor csak megláttam a kopott mérőlécet, azonnal eszembe jutottak a gyerekkori hétvégék, amikor lehet, hogy éppen nem történt semmi különös, de anyukám sütött valami finomat, ahogy mindig, közben mesélt nekem, apu barkácsolt, én pedig - boldog voltam. :-)

Amióta elköltöztem, persze ritkán láttam csak a régi, kedves colstokot. Nemrég kiderült, hogy szegény feladta a sokéves hűséges szolgálatot, és két helyen is eltört, tehát munkára már nem lehetett többé használni. Azonnal elkértem aputól, hiszen elviselhetetlen gondolat volt nekem, hogy a gyerekkoromat végigkísérő emlék esetleg eltűnhet - és végül arra gondoltam, ha készítek belőle valamit, akkor mindig velünk maradhat, amit ennyi év megbízható szolgálata után bőven meg is érdemel. 

Mindenképpen olyasmit szerettem volna készíteni, ami bár dísztárgy, mégis a colstok marad a főszereplője - így lett belőle egy különleges tavaszi-húsvéti dekoráció.

Így festett a kedves colstok, már erősen elhasználódva:






A hosszabb részt csillagformára hajtottam, és ragasztópisztollyal rögzítettem:





Kivágtam kartonból egy akkora ötszöget, ami valamivel nagyobb volt, mint a csillag belseje, és két ponton a lécekre ragasztottam pisztollyal. (Azért csak két ponton, hogy később másfajta dekorációra is fel lehessen használni - a kartont könnyedén le lehet pattintani a fáról.)





A kartonra száraz mohát ragasztottam:





A mohára néhány szál rezgőt rögzítettem - ez friss növény volt, de nagyon szépre szárad, szeretem használni:





A moha közepébe három tojáskát ragasztottam, és ezzel el is készült a tavaszi dekoráció, kedvencemmel, az öreg colstokkal - új élet egy régi, kedves barátnak.
























2017. február 8., szerda

Gombolyagnyi kiscsibék


Múltkor megosztottam Veletek az örömömet, miszerint rendkívül akciósan sikerült spárgagombolyagokat vennem, és ha már ennyire jó áron voltak, jól be is vásároltam belőlük. Így aztán amikor már a húsvétra előregondolva kiscsibés dekoráción töprengtem, rögtön eszembe jutott, lehetne-e vajon a spárgákból készíteni valami ilyesmit - és gondoltam, megér egy próbát. A végeredmény szerintem igazán szerethető lett, ráadásul öt perc alatt meg is van, húsvét után pedig visszaváltoztatható egyszerű spárgagombolyaggá. Már aki ezt szeretné, mert én nem :-)

A kiscsirkékhez előkészítettem a három spárgagombolyagot, hat fekete színű szöget, és filcanyagból kivágott három pici rombuszformát, három szív alakú taréjt és a csepp formájú szárnyakat, pontosan hatot. Mindezek elkészítése nem telik többe három percnél, hiszen egyszerű formákról van szó.





Az összeállítás is alig igényel időt: két-két szöget beleszúrunk a gombolyagba (könnyen be lehet találni a spárga réseibe), a tarajat pedig egy hegyes eszköz segítségével belenyomjuk a gombolyag tetejébe, a szálak közé. A csőrt és a szárnyakat papírragasztó stifttel rögzítjük a gombolyagra - ez szinte semmi nyomot nem hagy a spárgán, ha vissza szeretnénk bontani.

És kész is :-) Ha a természetes stílusú húsvéti dekorációk kedvelői vagytok, szeretni fogjátok a gombolyagcsibéket, amelyek ezúttal nem sárgák, csak spárgák. Jaj-jaj. :-)





























2017. február 6., hétfő

Zoknipingvinek


A békés egymás mellett élés - társadalmi szinten is értve - alapvető feltétele, hogy elfogadom, hogy a másiknak más a véleménye, nem alázom meg ezért és nem teszem nevetség tárgyává. Haladóbb szinten esetleg belátom, hogy a különbözőség érték, és tudom, hogy minden embercsoport még többet ér, ha a tagok tisztelettel és megértéssel viszonyulnak ahhoz, hogy a másik - más, mert a sokszínűség érték, és minden ember több attól, ha képes elfogadni, hogy személy és személy között nem számít a nemi, vallási, bőrszín- és képzettségbeli különbség, és az egyetlen fontos dolog,  hogy az értékrendekben legyenek lényeges egyezések. 
Ezek a gondolatok most azért jutottak eszembe (nem mintha mindennap nem ezt gondolnám...), mert valahol olvastam egy döbbenetes hangnemű kirohanást a Valentin (vagy Bálint)-nap ellen. A helyzet az, hogy én sosem ünnepeltem Valentin-napot, és biztos, hogy nem is fogok, de ez nem azt jelenti, hogy lenézném azokat, akik viszont igen. Tőlem távol áll az ilyen típusú alkalmak megünneplése, de miért ne ünnepelhetné az, aki viszont szereti? Sőt, mindenkit arra bátorítok, hogy ünnepelje mindennap a szeretetet, mert ha ez így lenne, akkor a világ sokkal boldogabb lenne... és ehhez nem kell alkalom sem. 

Úgyhogy éljen a szeretet, és hirtelen felindulásból készítettem is valamit, ami éppen ezt fejezi ki - szeretettel küldöm a valentinozóknak és a nem valentinozóknak is, és mindenkinek, aki szereti :-)

Ha van egy felesleges, kinőtt, kopott stb. fekete zoknipárotok, valamint egy mintás verzió is, akkor meg is van a szükséges alapanyag:





A fekete zokni belsejébe - kb. az egyharmadáig - töltsünk valamilyen szilárdabb tölteléket (rizs stb.). Én sárgaborsót használtam:





Ha ez megvan, kössük el egy befőttesgumival:






Ismét tegyünk a zokniba tölteléket, valamivel kevesebbet, mint az előbb, és ezt is kössük el.





Ezután vágjuk le a zokni felesleges részét:





Fehér filcanyagból vágjunk egy kört és szívformát, és ragasszuk fel a kitömött zoknira:






 Az arcrészre ragasszunk vagy varrjuk két fekete gyöngyöt, és rögzítsünk egy narancssárga filcből kivágott csőrformát az arcra:





A másik, mintás zoknit fordítsuk ki, vágjuk el a sarokrész fölött, és kössük egy gumival:





Fordítsuk vissza az elkötött zokniszárt, és húzzuk a figura fejére. Egy zseníliapompon nagyon jót tesz a sapkának :-)





Készítsük el a másik zoknipingvint is, majd egy szalagot kössünk közös sálként a nyakukba, és végül fekete filcanyagból vágjunk és ragasszunk egy-egy szárnyat a figurák oldalára.

Ezzel készen is van a szerelmes pingvinpár - ünnepre vagy hétköznapra is édes ajándék lehet... :-)